Ipari takarítás szárazjégszórásos technológiával:

A szárazjégszórás során rizsszem méretű szilárd széndioxid pelletet (-78,5oC) lövünk nagy sebességgel és nagy nyomással a szennyezett felületre, melyen a becsapódást követően a szennyeződés megfagy és a szárazjég szublimálása során bekövetkezett 700 szoros térfogat növekedése folytán leszakad a felületről. A folyamat során a felület nem sérül, víz, illetve vegyszer bevitele nélkül érjük el a tökéletes tisztítást.

Fotokatalitikus fertőtlenítő bevonás

 A fotokatalízis szó egy összetett szó, mely két részből áll: „foto” és „katalízis”. A katalízis olyan folyamat, ahol egy független anyag vesz részt a reagensek közötti kémiai folyamat módosításában, anélkül, hogy az anyag megváltozna, vagy átalakulna a végén. Ezt az anyagot nevezzük katalizátornak, amely fokozza a reakció mértékét azáltal, hogy csökkenti az aktivációs energiát.

Általában a fotokatalízis olyan reakció, amelyben fény aktiválja a kémiai reakciót. A fotokatalizátor pedig az az anyag, amely a reakció végbemenetelét segíti fényenergia felhasználásával.

A növények klorofillja például egy természetes fotokatalizátor. A klorofill, mint fotokatalizátor és az ember által előállított fotokatalizátor (itt a továbbiakban, mint fotokatalizátor) között az a különbség, hogy a klorofill általában fényt köt meg hogy a vizet és széndioxidot, oxigénné és glukózzá alakítsa, ellenben a fotokatalizátor erős oxidációs közeget, elektronhiányos állapotot hoz létre, hogy felbontsa az organikus anyagot szén-dioxidra és vízre, fény és víz jelenlétében.

A fotokatalizátor működési mechanizmusa:

 

Hidegködös fertőtlenítés

Alapanyag és hatásmechanizmus

Az eljáráshoz alkalmazott hidrogén peroxid aktív oldat környezetbarát anyag. A bonyolult gyártási folyamat során az aktív oldatot stabilizálják és ezüsttel vegyítik, így biztosítják a kiemelkedő mikroorganizmus ellenes hatását.

Szóróanyagok

A szemcsefúvás alkalmazási területei

A szemcsefúvó eljárások a következő főbb csoportokra oszthatók:

  • Oxidmentesítő szemcsefúvás (rozsdátlanítás): fémszerkezeteknél (hidak, épületek vasszerkezete, tartályok, csövek stb.) felület előkészítésére, rozsdaeltávolítás a védőbevonat felvitele előtt
  • Revétlenítés: megmunkálással előállított félkész gyártmányokon, mint például lemezek, szalagok, huzalok, csövek, továbbá kovácsolt vagy hőkezelt alkatrészeken keletkezett réve eltávolítása
  • Tisztítás: öntvénytisztítás (öntvények megtisztítása a formahomoktól és révétől), hegesztési és forrasztási helyek előkészítése, tisztítása, a varratok tisztítása, régi festék és egyéb bevonatok eltávolítása
  • Felületnemesítő szemcseszórás
  • Érdesítés: különféle fémes vagy nem fémes bevonatok (szórt fém, gumi stb.) tapadószilárdságának növelésére
  • Finomszemcse-szórás: előzetesen finomra megmunkált felületek alkalmazás közbeni feldurvulásának megszüntetésére
  • Simítószemcse-szórás: forgácsolással megmunkált felületek irányított érdességének, karcosságának megszűntetésére
  • Mattítás: díszítő igények kielégítésére, továbbá optikai készülékek alkatrészein a fényvisszaverődés megszüntetésére A szemcsefúváshoz alkalmazott szemcse A tisztítás hatékonyságát meghatározza az egy időpillanatban egységnyi felületre repített szemcsék száma, azok becsapódási sebessége és tömege, valamint élviszonyai.

Nedves homokfúvás

 

A száraz eljárással szemben itt nagynyomású vízzel keverik a szóróanyagot, így csökkentve a porképződést. Leginkább kültéri szórás esetén alkalmazzák, alapvetően festék, szennyeződés eltávolításra.

A homokfúvás felületre gyakorolt hatását nem befolyásolja, hogy nedves, vagy száraz homokfúvással végezzük az adott felület kezelését (fémek, lásd: folytatásban). Tehát, a nedves homokfúvás alkalmazásának célja elsősorban a porképződés megakadályozása, egészségvédelmi, környezetvédelmi és technológiai okokból.

Egészségvédelem:

  • A kvarchomok pora hosszú távon belélegezve rendkívül szilikózisveszélyes. Egyetlen maszk, vagy külső levegős védőruha sem nyújt ellene tökéletes védelmet! Gondoljunk csak arra, hogy elmozdulhatnak, illetve ezeket is időnként le kell vennünk, és ha poros a környezet, akkor be is lélegezzük azt.

Technológiai szempontok:

  • A száraz technológia alkalmazásakor keletkező por gyakran korlátozza a látást. Ez különösen probléma zárt terekben, helyiségekben, ahol a por tejszerű ködként fel tud gyülemleni, vagy negatívos sarkokban dolgozva, ahol a visszaverődő szemcse és por egyenesen a kezelővel szemben áramlik, aki ekkor gyakorlatilag semmit sem lát. A korlátozott látási viszonyok nemcsak a munka minőségére, és hatékonyságára vannak negatív hatással, hanem rendkívül balesetveszélyesek is!

Homokfúvás technológia

 

A technológiáról röviden:

A homokfúvás során sűrített levegőbe szemcsék kerülnek vegyítésre, amelyek a sűrített levegő áramlásának segítségével nagy sebességre gyorsulnak fel. A szemcsék és a sűrített levegő keverése a homokfúvó tartályban történik. A szükséges fúvólevegőt légkompresszor szolgáltatja. A levegő-szemcse keverék a homokfúvó tartályból kopásálló tömlőn jut el a kezelőig, aki a tömlő végén rögzített nagy kopásállóságú anyagból készült fúvóka mozgatásával irányítja a munkafolyamatot. A felgyorsult szemcsék az energiájukat akkor adják le amikor az adott felülettel érintkeznek. Ezt az energiát a gyakorlatban fizikai behatásra, azaz felülettisztításra, kezelésre használjuk. Az adott szemcse behatását a felületre meghatározza a szemcse formája, mérete és a keménysége.

A mobil helyszíni homokfúváshoz legáltalánosabban felhasznált szemcse a kvarchomok, de léteznek egyéb ásványi, kő és acél alapanyagú szemcsék, de műanyag és növényi eredetűek is. Az alkalmazott szemcse típusát az alapfelület, és a létrehozni kívánt felület tulajdonságai határozzák meg.

A bevonatrendszerekkel szemben támasztott, folyamatosan változó követelmények, a meglévő szolgáltatások fejlesztését, és új termékek fejlesztését, sőt új nyersanyagok hasznosítását vonják maguk után.

Ahogyan a világ érzékenyebbé válik a különböző környezeti hatásokra, nagymértékű technikai támogatásra van szükség ahhoz, hogy reagálni tudjunk, az ipar gyorsan változó igényeire.

Ezen kihívások, megválaszolása érdekében, cégünk folyamatosan fejleszti ismereteit, növeli kapacitásait, és képzi, humán erőforrásait.

Néhány kulcsfontosságú tényezőt figyelembe kell venni, a bevonat kiválasztása előtt

Létesítmények követelményei:

  • Előírt élettartam
  • A felhordáshoz rendelkezésre álló időtartam
  • Az alapozás műhelyben vagy a helyszínen történik-e
  • Karbantartási lehetőségek
  • Speciális engedélyeztetések (élelmiszeripari alkalmazhatóság)

4-Front Kft.

Polyurea Technológiai Felhasználása

Polyurea Technológiai Felhasználása

Kétkomponensű polyurea bevonati rendszer

A polyurea egy tökéletes bevonat, burkolat és hézagtömítő technológia. Ma már sok különböző célra alkalmazzák. Leggyakrabban vízzáró bevonatként, beton és acél korrózióvédelemre valamint kopásálló felületekhez használják. Előnye a hagyományos anyagokkal szemben a sokrétű felhasználási lehetőség, gyorsaság, alkalmazkodása a felületekhez és minőségi tulajdonságai. A polyurea anyagokat szórható formában használják, de ezen kívül injektálni és önteni is lehetséges. Nagy fizikai ellenálló képessége miatt extrém igénybevételű felületekre is alkalmazható.

Kétkomponensű szórt poliuretán szigetelőhab-rendszer

 

A folyamatosan emelkedő energiaárak a ház-, ill. lakástulajdonosokat a hőszigetelési rendszerek tökéletesítése felé orientálja. Mivel az világos, hogy: a szakszerűen kivitelezett szigetelés nem csak az épület értékét növeli, hanem jelentős fűtési költség is megtakarítható.

Teljesen mindegy, hogy pince, tető, ill. falak szigetelése történik: minél jobb a hővédelem, annál kevesebb energia szükséges a komfortérzet fenntartásához.

Miért a szórt poliuretán szigetelőhab?

A szórt (PUR) szigetelőhab kiváló hőszigetelő tulajdonsága mellett tökéletes vízzáró jelleggel is rendelkezik. A legnagyobb előnye az, hogy a szigetelőréteg rés-, ill. hézagmentesen hordható fel és a gyors megszilárdulás után a PUR-réteg felveszi a szigetelt objektum alakját.