Nedves homokfúvás

 

A száraz eljárással szemben itt nagynyomású vízzel keverik a szóróanyagot, így csökkentve a porképződést. Leginkább kültéri szórás esetén alkalmazzák, alapvetően festék, szennyeződés eltávolításra.

A homokfúvás felületre gyakorolt hatását nem befolyásolja, hogy nedves, vagy száraz homokfúvással végezzük az adott felület kezelését (fémek, lásd: folytatásban). Tehát, a nedves homokfúvás alkalmazásának célja elsősorban a porképződés megakadályozása, egészségvédelmi, környezetvédelmi és technológiai okokból.

Egészségvédelem:

  • A kvarchomok pora hosszú távon belélegezve rendkívül szilikózisveszélyes. Egyetlen maszk, vagy külső levegős védőruha sem nyújt ellene tökéletes védelmet! Gondoljunk csak arra, hogy elmozdulhatnak, illetve ezeket is időnként le kell vennünk, és ha poros a környezet, akkor be is lélegezzük azt.

Technológiai szempontok:

  • A száraz technológia alkalmazásakor keletkező por gyakran korlátozza a látást. Ez különösen probléma zárt terekben, helyiségekben, ahol a por tejszerű ködként fel tud gyülemleni, vagy negatívos sarkokban dolgozva, ahol a visszaverődő szemcse és por egyenesen a kezelővel szemben áramlik, aki ekkor gyakorlatilag semmit sem lát. A korlátozott látási viszonyok nemcsak a munka minőségére, és hatékonyságára vannak negatív hatással, hanem rendkívül balesetveszélyesek is!

A technikai feltételeket illetően a homokfúvó berendezésünkhöz szükséges egy „nedvesítőfej” alkalmazása. Többféle megoldás létezik. A különbség a nedvesítővíz bejuttatásának helyében van. Némelyik nedvesítőegység még a fúvókatartó előtt adagolja a vizet a levegő homok keverékhez, ez lehetséges hagyományos fúvóka alkalmazása mellett is. Némelyik nedvesítő egység a speciális vízbevezetős fúvóka segítségével tökéletesebb levegő-víz-homok keveréket állít elő.

A környezetvédelmi előírások szigorítása, amely világszerte bekövetkezett, illetve még a mai napig is tart, minden vállalkozás számára – legyen az gyártó vagy felhasználó – kiemelt fontossággal bír.

Az eljárás szikraképződés mentes. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy tűzveszélyes, illetve olyan helyeken is alkalmazható, ahol nem megengedett a szikraképződés. Az eljárás ezen tulajdonságának köszönhetően nem szükséges a tisztítandó berendezések leállítása, illetve üzemszünete!

A Dustless Blasting technológiával végzett felülettisztítás nem jár porképződéssel. A nedves eljárásnak köszönhetően a tisztítandó gép, berendezés, illetve a környezetében működő további gépek leállítására nincs szükség, így elkerülhetők a leállásból, újra indulásból keletkező veszteségek. A tisztítandó berendezés közelében található eszközök nem porolódnak, nem sérülnek.

A Dustless Blaster (pormentes szemcseszóró) “tankjában” vizet és koptató anyagot keverünk össze. A víz hozzáadásával drasztikusan megnöveljük a koptató anyag, azaz a szóróanyag tömegét. A víz jelenléte fokozott becsapódási energiát kölcsönöz, miközben a porképződést is megszünteti. Képzeljük el ha egy marék száraz homokot dobunk el egy cél felé, illetve ha egy marék nedves, víz áztatta homokkal tesszük ugyanezt. Melyik gyakorol nagyobb hatást a célra? A száraz homok szétomlik az eldobás pillanatában, és akár egy porfelhő folytatja útját. A nedves vagy vizes homok tömege nagyobb, nem fog felbomlani így a becsapódás pillanatáig megőrizve a kiindulási mennyiséget célba jut és ott hatványozott koptató hatást ér el. Ezen nagyon egyszerű elv okán működik sokkal hatékonyabban a nedves szemcseszórásos technológia.

A következő előnyök miatt sokkal hatékonyabb, mint az elavult száraz homokszóró, homokfúvó, szemcseszóró eszközök:

  • Minimális por – A víz csapdába ejti a port, a nedves szóróanyag nem szál a szélben, ezáltal az indirekt szennyezés leszorítható.
  • Alacsonyabb szóróanyag fogyasztás – A nedves szemcseszórásos technológiával kevesebb szóróanyaggal több munkát végezhetünk.
  • Rugalmas szóróanyag választás – A nedves szemcseszórásos technológia segítségével bármilyen szóróanyag felhasználható, ami a vízben elsüllyed, és nem oldódik fel.
  • Nincs vetemedés – A víz, mint hűtő- és “kenőanyag” megakadályozza a súrlódást nincs hőképződés, így nem vetemedik el a vékony fémlemez, ellentétben a homokfúvással, ahol a homokszemcsék becsapódásakor hatalmas hő keletkezik, mely megnyújtja a tisztított fémlemezt.

Technológiánk egyik fő előnye a mobilitás, így bármilyen jellegű tisztítást a helyszínen akadálytalanul el tudunk végezni anélkül, hogy a tisztítandó elemet el kellene szállítani vagy megbontani.

Cégünk hordozható kompresszorral rendelkezik, mely minden esetben biztosítani tudja a munkafolyamat hatékonyságát, illetve folyamatosságát. A szemcseszóró fejet 60 méter távolságig el lehet vinni a trélertől, ezért a gépjárművel nehezen megközelíthető területeken lévő szobrokat, falfelületeket, épületeket, tartályokat, vezetékeket, vasúti kocsikat és egyéb kontingenseket is gond nélkül tudjuk tisztítani.