Fotokatalitikus fertőtlenítő bevonás

 A fotokatalízis szó egy összetett szó, mely két részből áll: „foto” és „katalízis”. A katalízis olyan folyamat, ahol egy független anyag vesz részt a reagensek közötti kémiai folyamat módosításában, anélkül, hogy az anyag megváltozna, vagy átalakulna a végén. Ezt az anyagot nevezzük katalizátornak, amely fokozza a reakció mértékét azáltal, hogy csökkenti az aktivációs energiát.

Általában a fotokatalízis olyan reakció, amelyben fény aktiválja a kémiai reakciót. A fotokatalizátor pedig az az anyag, amely a reakció végbemenetelét segíti fényenergia felhasználásával.

A növények klorofillja például egy természetes fotokatalizátor. A klorofill, mint fotokatalizátor és az ember által előállított fotokatalizátor (itt a továbbiakban, mint fotokatalizátor) között az a különbség, hogy a klorofill általában fényt köt meg hogy a vizet és széndioxidot, oxigénné és glukózzá alakítsa, ellenben a fotokatalizátor erős oxidációs közeget, elektronhiányos állapotot hoz létre, hogy felbontsa az organikus anyagot szén-dioxidra és vízre, fény és víz jelenlétében.

A fotokatalizátor működési mechanizmusa:

 

Amikor a fotokatalizátor elnyeli a napfényből vagy mesterséges fényforrásból (fénycsőből) származó UV sugárzást, elektron- és elektronhiány-párok keletkeznek.

A fotokatalitikus bevonataink vegyérték-elektronját a fény gerjeszti. A gerjesztett elektron fölös energiája segíti az elektront a fotókatalizátor hővezetéséhez, így létrehozva a negatív elektron (e-) és ’elektronhiány párt’ (h+) párt. Ez a fázis nevezhető a félvezető „foto-gerjesztés” állapotának. A vegyértéksáv és a vezetősáv közötti energiakülönbség, az ún. ’Band-Gap”, azaz sávrés néven ismert.

A fotogerjesztéshez szükséges fény hullámhossza: 1240 (Planck-állandó) / 3,2 eV (sávrés energia) = 388 nm 

A fotokatalitikus bevonat elektronhiányos állapota elősegíti a vízmolekulák bomlását hidrogéngázra és hidroxil gyökre. A negatív elektron reakcióba lép az oxigénmolekulával és szuper oxid anion keletkezik. Ez a folyamat mindaddig működik, amíg a fényhatás tart. ( legújabb fejlesztésünk, a “látható fénnyel reagáló fotokatalizátor”, amely már minimális, látható fény segítségével (fényhullámhossz >380nm) is tökéletesen működőképes, mely nagyban növeli a fotokatalitikus bevonatok felhasználhatósági spektrumát.)

A fotokatalitikus fertőtlenítő bevonat hatásai:

Fertőtlenítő hatás:

  • Nagyfokú hatékonysággal hosszú távon, folyamatosan fertőtlenít. A klórnál 3x, az ózonnál 1.5x erősebb hatás.
  • Légtisztító / légfrissítő hatása semlegesíti a levegőben terjedő szennyeződéseket, szagokat (NOx, NH3, CH4, CO2, N2O, Dohányfüst, gázok, baktériumok, endotoxinok, vírusok, penészgombák és spóráik).

A bevonás folyamata:

Cégünk több mint 10 éves vizsgálati tapasztalattal és jelentős referenciaállománnyal rendelkezik speciális tisztító, védő és fertőtlenítő bevonatolások területén. Munkánk minőségét és színvonalát nemzetközi SGS tanúsítványaink igazolják.

A fotokatalitikus bevonatolás iparáganként elkülönített, speciális precíziós szóró-berendezésekkel történik tapasztalt kollégáink által.

A bevonat gyakorlatilag bármilyen típusú felületre (papír, szövet, fém, fa, festék, műanyag, beton, aszfalt, stb.) felvihető, előfeltétele a felület általános tisztítása, zsír és olajmentesítése. A szórás hatékonysága felülettől és kialakítástól függően 40-100m2 / h / fő A beépülési idő 3-10 perc, ezt követően a felület újra terhelhető.

Hatékonyság-vizsgálat:

Cégünk a bevonatolás megkezdése előtt, a bevonatolást követően, majd igény szerint 12 hónapon keresztül havi rendszerességgel mintát vesz a bevonatolt felület egy adott pontjáról a bevonat hatékonyságának minőségi ellenőrzése / alátámasztása céljából.

A 4-Front Kft. speciális fertőtlenítő és védő bevonatai:

  • bármilyen felületen (festék, kerámia, beton, fa, fém, műanyag, szövet, stb.) alkalmazható
  • hosszú távú, 1+ év védelmet biztosít (szennyezettség mértékétől függően)
  • akár 99,9%-os hatékonysággal elpusztítja a baktériumtörzseket (Candida albicans, Echerichia coli, Pseudomonas aeruginosa, Staphylococcus aureus, Klebsiella pneumoniae, Trichophyton mentagrophytes, Salmonella typhimurium, Bacillus subtilis, Lactobacillus, stb.)
  • akár 99,9%-os hatékonysággal semlegesíti a vírusokat (SARS, H5N1, stb.), mintegy 650 különböző vírustörzs ellen hatásos
  • semlegesíti az endotoxinokat
  • elpusztítja a gombákat és spóráit
  • elpusztítja a penészgombákat és spróráit
  • jelentősen csökkenti az NH3, N2O, CO2, CH4 szintet
  • légtisztító hatású
  • környezetbarát, természetes alapanyagokból áll, így nem jelent veszélyt emberre, állatokra és növényekre
  • akár állatállomány fertőtlenítésére is alkalmazható - megakadályozza vírusok, járványok kialakulását, terjedését
  • alkalmazható állattartó telepeken (sertés, szárnyas, marha, stb.), mezőgazdasági létesítményekben, tározókban, kórházakban, iskolákban, idősek otthonában és minden olyan területen, ahol kulcskérdés a steril, fertőzés- és baktériummentes környezet
  • alkalmazásával komplex védelmi pajzs alakítható ki a fent említett telephelyeken
  • a bevonatok baktériumölő hatékonyságát nemzetközi, SGS tanúsítványok igazolják.

 

Egy évtizede aktívan a fertőzésmentes biztonságos környezetért

 Elkötelezetten kutatjuk és fejlesztjük technológiánkat, hogy a hazai és külföldi piacok számára innovatív és hatékony megoldásokat tudjunk biztosítani a fertőzésmentes környezet eléréséhez.

Számos hazai tudós részvételével és jelentős iparági szakmai tapasztalatunk bevonásával sikeresen és hatékonyan járulunk hozzá a hazai technológia újdonságok kutatásához és piaci bevezetésükhöz.

Alkalmazási területek:

- Egészségügy - Állattenyésztés - Élelmiszeripar - Közlekedés - Gyógyszergyártás - Kereskedelem - Szállodaipar - Raktározás - Mezőgazdaság - Iskolák, óvodák, bölcsődék, közösségi terek - Szállítmányozás

 

Referenciák

felhasználási helyszínek

Fit-Pro Kft • Spar • Stadler • PICK Szeged • BKV Zrt • MÁV • WestEnd City Center • DKV • Sz. János Hotel • MasterGood • Zwack • Volánbusz